Bármelyik orvosi rendelőben jársz, és meglátod a falon plakátról rád mosolygó fehérköpenyes figurát, kezében almát tartva, egyre gondolsz: „mindennap egy alma, az orvost távol tartja!” Az alma az egyik legrégibb keresztény szimbólumként is ismert, a Bibliát sem kell hozzá ismerned (sőt), hogy tudd, a bűnt jelképező gyümölcs. Ha pedig Krisztus kezében látod kifaragva egy szobron, tudd, hogy az új Ádámot látod, aki elveszi a világ bűneit.

A képi nyelv – képi műveltség – a kulturális identitásunk része, amely folyamatosan mozgásban és változásban van, nemcsak kikopnak belőle elemek, de újak is beépülnek a közös tudatba – s a kommunikáció feltétele ennek a közös tudásnak az ismerete. Hatással van rá a társadalmi és gazdasági változás, illetve a vallásos életben is bekövetkező változások, mint amilyen a középkorban a devotio moderna és a vallás személyesebbé tétele, mélyebb fokon való megélése iránti igény, amely a liturgia követését, a magándevóció és az ájtatosság új minőségét jelenti, s ami a számunkra a legfontosabb, hogy ráadásul a tárgyi kultúrára is hatással van, hiszen új tárgytípusok létrejöttéhez vezet.

Cesare Ripa Elöljáróbeszédében (Iconologia, 1603) közönségesnek nevezi azokat a képeket, amelyeket öröklés, hagyomány által mindenki ismer és felismer, tehát beszél és akár közvetlenül, akár közvetetten, de használja és érti a rétegeit, asszociatív lehetőségeit. Ha tetszik olyanok, mint a mémek: a kultúra olyan alapelemei, amelyek másolhatók és másolódók, ezúton pedig terjednek. Tehát a képi gondolkodásnak azokat az elemeit jelentik, amelyeknek lehetnek regionális (és helyi) sajátosságai, hagyományozhatók, egy-egy kultúra jellemző komponenseit jelentik és a korszakban ismert és más formában esetleg nem örökített képi-irodalmi hagyományok rekonstruálását teszik lehetővé – amelyek tehát a műveltség meghatározó elemei:

„…a név ismerete nélkül nem juthatunk el a jelentett dolog ismeretére, hacsak nem olyan közönséges képekről van szó, amelyeket a megszokás révén első pillantásra bárki könnyen felismer.”

A műveltség ebben az esetben nem a szellemi arisztokrácia olvasott, tudatosan elsajátított ismeretanyaga, hanem örökölt, közös nyelv, amely tele van rétegekkel, tudatosan választott (ápolt) elemekkel és átvett, importált jelenségekkel is. Alapot ad a formai és szellemi asszociációra, amelynek még nagyobb teret enged, hogy több világnézeti szimbólum keveredik benne és a népi babonákkal átitatott hitvilág és a hivatalos vallás eszméje is összemosódik.

Ha követsz, együtt tehetünk kísérletet a késő középkori képi nyelv elemeinek rekonstruálására.